„Ki a mester két keréken” közlekedésismereti verseny megyei döntőjén vett részt iskolánk 2 tanulója. A verseny két részből állt. Először a versenyzőknek KRESZ feladatlapot kellett kitölteniük. A kérdések megválaszolására egyenként 1 perc állt rendelkezésre. A feladatok tartalmaztak szöveges, szituációs, jelzőtáblás kérdéseket. A gyakorlati feladatnál pedig a versenyzőknek egy előre összeállított, nagyon nehéz kerékpáros ügyességi pályát kellett teljesíteniük. Nagyon szoros versenyben, főleg az ügyességi pályán elért remek időeredményükkel Szilágyi Dominika II. helyezést, Barna Máté III. helyezést ért el.Felkészítő tanáruk: Bejcziné Nagy Éva
5
május