Iskolánk ebben a tanévben is csatlakozott a „Mozdulj a klímáért!” országos kampányhoz. A helyi kampányidőszakunk szeptember 15-től szeptember 22-ig tartott, és szorosan kapcsolódott az Európai Mobilitási Hét programsorozatához is. Az adott időszakban tanulóink zöld mérföldeket gyűjthettek minden környezettudatos utazással, ha gyalog, biciklivel, görkorcsolyával vagy tömegközlekedési eszközzel érkeztek az iskolánkba. Közösségünk erejét, az éghajlatváltozás elleni küzdelmünket élőképekkel is próbáltuk kifejezni. Szeptember 18-án tanulóink és pedagógusaink kékbe öltöztek, és vízcseppeket formáltunk, hogy felhívjuk a szennyezésért felelős cégek figyelmét a tiszta víz fontosságára. A következő napon pedig barnába és zöldbe érkezett mindenki az iskolába, majd fákat formáltunk meg, hogy kifejezzük szeretetünket a fák és a természet iránt. A hét folyamán tanulóink kreatív órákon, foglakozásokon faölelő emblémákat, a fák szeretetét hangsúlyozó logókat terveztek, készítettek, illetve az elhagyott természeti elemekből – lehullott falevelekből, termésekből, kavicsokból – készítettek műalkotásokat, lenyomatokat, termésképeket. A kampányba iskolánk valamennyi tanulója és pedagógusa részt vett.
28
szeptember