Hírek

Erdei tábor a Fónagyságban

A Miskolci Arany János Általános Iskola 6. és 7. osztályos tanulói 4 napot a fónagysági Bagolyvár Erdei Iskolában töltöttek 2024. 06. 10-13. között. Megérkezésünk és a szobák elfoglalása után egy rövid tájékoztatót kaptunk a tábor szabályairól és programjairól. Felelevenítettük a természettel és az erdővel kapcsolatos szabályokat. Az esős idő miatt tantermi foglalkozásokkal kezdtük a táborozást: megismertük a magyarországi mérgező és ehető gombafajták sokaságát, majd játékkal zártuk ezt a foglalkozást. A kinti foglalkoztató teremben délután a helyi vadász két bajor hegyi vérebbel érkezett, bemutatta a fajta jellegzetességeit és általánosságban beszélt a vadászkutyákról. A második napon túráztunk egyet a Varbói- tó körül, délután pedig két interaktív társasjátékon vettünk részt, ahol a gyerekek nagy lelkesedéssel adtak számot természetismereti tudásukról. A harmadik napon Csiger Zsolt irányításával túráztunk a Nyögő- forrástól a Lipa-forrásig. Útközben megismertette velünk a Pitypalatty- völgy jellegzetes növény -és állatvilágát. Délután bemutatott nekünk néhány bagoly fajt, és érdekes történetekkel szórakoztatott minket. Az utolsó nap kisvonattal utaztunk Mahócától a Csanyiki Erdészeti Erdei Iskoláig, ahol íjászkodhattunk és még két foglalkozáson gyarapíthattuk természetismereti és hagyományörző tudásunkat.
A négy nap alatt jó csapat kovácsolódott össze a gyerekek között, szabadidejükben sokat sportoltak: fociztak, tollasoztak, röpiztek. Az otthonról hozott társasjátékokkal is jókat szórakoztak. A gyerekeknek szoba tisztasági versenyt rendeztünk, az utolsó napon értékeltük azt, a legügyesebbeket megjutalmaztuk. Emlékezetes élményekkel tértünk haza.